Tanítások

Advaita vedanta

A vedanta a hat ortodox hindu iskola egyike, és a klasszikus hindu filozófia kialakulásával egy idõben keletkezett. Ennek egyik ága az advaita, melynek tanításának foglalata a Cshándógja-upanisadban található híres kijelentés: “te Az vagy”. Ez nem jelent mást, mint hogy a személyes lélek (Átman vagy Önvaló) és az egyetemes lélek (Brahman vagy Abszolút) nem különbözik egymástól. Az advaita védánta legnagyobb hatású és leghíresebb képviselõje Sankara (Ádi Sankarácsárja, kb. VIII. sz.), a XX. században pedig Srí Ramana Maharsi, Srí Niszargadatta Mahárádzs vagy Srí H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí).
Arthur Osborne: Advaita
(részlet)
A hinduizmus a tanok minden fajtáját és szintjét magában foglalja. Ezek mindegyike helyénvaló, és azoknak a különféle megközelítéseknek felel meg, amelyek a különbözõ vérmérsékletû és fejlõdési fokon álló emberek számára szükségesek. A személyes Isten szereteten és imádáson keresztüli megközelítése jelen van a hinduizmusban, akárcsak a nyugati vagy a szemita vallásokban. Ugyanígy jelen van a szolgálaton alapuló megközelítés is, mely úgy tekint Istenre, mint aki megnyilvánult a teremtményeiben, és úgy tiszteli Õt, hogy teremtményeit szolgálja. Mindezek ellenére a Tiszta Létnek mint önmagunk, a világegyetem és minden létezõ Önvalójának a felismerése a legfõbb és végsõ Igazság, mely meghaladja a tanok minden más szintjét, anélkül hogy tagadná igazságukat a maguk síkján. Ez az advaita, a nemkettõsség doktrínája, melyet a régi idõk risijei tanítottak, és különösen Sankarácsárja. Ez a legegyszerûbb és a legmélyebb egyben, lévén a kozmológia minden bonyolultságán túli végsõ igazság.
     A nemkettõsség azt jelenti, hogy csak az Abszolútum létezik. Az egész kozmosz az Abszolútumban van, és nincs önmagában rejlõ léte, pusztán megnyilvánítja az Abszolútumot, amely ennek ellenére örökké változatlan és megnyilvánulatlan marad. Olyan ez, mint ahogy az ember álmában lévõ személyek és események magában az emberben élnek, és nincs rajta kívüli valóságuk. Mégsem adnak hozzá semmit azzal, hogy létrejönnek, és nem vesznek el belõle semmit a megszûnésükkel. Azt jelenti ez, hogy az Abszolútum a kozmosz és minden létezõ Önvalója. Ennélfogva azáltal, hogy az ember keresi az Önvalóját, a “Ki vagyok én?” folyamatos vizsgálódása által, lehetséges felismernie azonosságát az Egyetemes Léttel. Srí Bhagaván a legtisztább advaitát tanította. […]
     Sokan visszarettenhetnek az elme elpusztításának vagy (ami ugyanaz) az elkülönült egyéniség felszámolásának eszméjétõl, pedig az megtörténik velünk mindennap az alvás során. Egyáltalán nem félünk azonban attól, hogy aludni térjünk, sõt kívánatosnak és kellemesnek találjuk az alvást, noha abban az elme pusztán tudatlan módon csendesedik el. Az elragadtatásban vagy eksztázisban viszont az elme idõlegesen merül és nyugszik el az üdvösségnek egy olyan töredékes tapasztalatában, amely a valódi természete. Maguk a kifejezések is utalnak az egyéniség meghaladására, hiszen az “elragadtatás” szó etimológiailag is azt jelenti, hogy valaki “elvitetik”, míg az eksztázis jelentése az, hogy “magán kívül” van. A “lélegzetelállító” szó valójában “gondolatelállítót” jelent, mivel a gondolat és a lélegzet forrása egy és ugyanaz, amint Srí Bhagaván elmagyarázta, amikor a légzésszabályozásról beszélt. Az igazság az, hogy az egyéniség nem vész el, hanem a Végtelenbe tágul.
Forrás: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge. Malik Tóth István fordítása
Szvámí Ráma Tírtha: Én Az vagyok!
A legkevésbé sem változom, nem félek a haláltól,
Sohasem születtem,
És szüleim sincsenek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem okozok szenvedést, és magam sem szenvedek,
Nincs ellenségem, és én sem vagyok ellensége senkinek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Forma nélküli vagyok, korlátlan,
Túl téren és idõn.
Benne vagyok mindenben, bennem van minden,
Én vagyok a világ boldogsága,
Ott vagyok mindenhol.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Test nélküli, testi változások nélküli vagyok.
Nem az érzékek vagyok, és nem is azok tárgyai.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem bûn vagyok, és nem is erény,
Sem templom, sem istentisztelet,
Sem zarándoklat, sem könyvek nem vagyok.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Sankarácsárja: Átma Bódha
1. Ezen Átma Bódha azért íródott, hogy kielégítse a megszabadulást keresõk szükségleteit, akik állhatatos önmegtagadásuk révén már megtisztultak a szennyezõdésektõl, békéssé és vágytalanokká váltak.
2. A megszabaduláshoz vezetõ eszközök közül egyedül a tudás a közvetlen – olyan lényeges, mint a tûz a fõzéshez, nélküle a megszabadulás nem érhetõ el.
3. Mivel a tett nem ellentéte a nemtudásnak, nem számolja azt fel. A tudás az, ami felszámolja a nemtudást, olyan biztosan, mint a fény a sötétséget.
4. A tudatlanság miatt tûnik az Önvaló most végesnek. A nemtudás megszüntetésével a tiszta Önvaló magától felragyog, mint a Nap a felhõk eloszlása után.
5. A dzsíva tudatlansággal szennyezett, ám a tudás folyamatos gyakorlásával tisztává válik, mert a tudás eltûnik (a tudatlansággal együtt), mint ahogy a tisztítószer a szennyezõdésekkel együtt kiülepszik a vízbõl.
De itt ez a világ! Hogyan lehet egyedül az Önvaló valóságos és nem kettõs?
6. A szanszára a vonzódáshoz és az ellenszenvhez hasonló ellentétpárokkal teli. Mint az álom, egy ideig valósnak tûnik, de a felébredéssel szertefoszlik, hiszen valótlan.
Mivel az álmot érvényteleníti a felébredés, tudom róla, hogy valótlan, ám a világ fennmarad, ezért valósnak találom.
7. Amíg mindennek alapját, a nem kettõs Brahmant nem látjuk, addig a világ valósnak tûnik, akárcsak az ezüst illúziója egy darab igazgyöngyben.
De a világ olyan sokféle, s te mégis azt állítod, egyetlen létezik csupán!
8. A Legfõbb Úr mindennek a gyökéroka és támasza, ebbõl ered, ebben marad fenn és ebbe tér vissza minden világ, akárcsak az óceán vízének felszínén megjelenõ buborékok.
9. A létezés-tudatosság-boldogságban, mely a mindent átható, örök Visnu, jelennek meg mindezek a különféle dolgok és egyének, mint az aranyból a különféle ékszerek.
Igen ám, de mi a helyzet a számtalan egyéni lélekkel?
10. A mindent átható éter megosztottnak tûnik a különféle tárgyakban (mint például egy üregben, korsóban vagy házban), ám osztatlan marad, amint a határ eltûnik. Ugyanez áll az érzékek egyetlen, nem kettõs Urára (mely látszólag istenekként, emberekként, tehenekként stb. jelenik meg a világban).
De az egyéneknek különbözõ jellemvonásaik vannak, és a különbözõ körülményeknek megfelelõen viselkednek.
11. A jellemvonások stb. szintén csak rávetítések. Az (önmagától íz nélküli) tiszta vizet édesnek, keserûnek vagy sósnak érezzük a hozzá adott anyagtól függõen. Ugyanígy a származás, a név, a társadalmi helyzet stb. csak a mindenek nem kettõs Önvalójára való rávetítések.
Melyek ezek a járulékok, amelyek ilyen varázslatot mûvelnek az Önvalón? (A járulékok lehetnek durvák, finomak és nagyon finomak, ahogy az a következõkbõl kiderül.)
12. Az öt durva elembõl (földbõl, vízbõl, tûzbõl, levegõbõl és éterbõl) álló durva test feladata, hogy learassa a múltbéli cselekedetek gyümölcseit, és hogy örömöt és fájdalmat tapasztaljon (az ébrenlét során).
13. Az öt életszélbõl, az elmébõl, az értelembõl és a tíz érzékbõl álló finom test, melyet finom elemek alkotnak, az élvezetek céljára szolgál (mint az álmokban).
14. A leírhatatlan és kezdet nélküli nemtudást tartják az okozati testnek (mint a mély álomban). Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló nem azonos e három járulékkal.
Kétely: Ha így van, akkor miért nem nyilvánvaló számomra az Önvaló?
15. Ahogy a tiszta kristály (mely maga színtelen) kéknek látszik kék háttér elõtt, úgy az Önvaló is, mely tiszta és makulátlan, azonosnak tûnik a testtel, az érzékekkel, az elmével, az értelemmel vagy a boldog tudatlansággal (azaz az öt burokkal), amikor kapcsolatba kerül velük.
16. Ahogy a rizs hántolása elõhozza a (rizsben lévõ) magot, úgy kell belátással elkülönítened az Önvalót az azt elfedõ burkoktól.
Úgy tartják, az Átman mindenhol jelenlévõ. De akkor miért kell belátással felkutatni az öt burkon belül?
17. Bár mindig és mindenhol jelenlévõ, az Önvaló nem ragyog minden helyen. Éppen úgy, ahogy a fény csak a kristálytiszta dolgokban tükrözõdik, az Önvaló is csupán az értelemben látható tisztán.
18. Az Önvalót az értelemben a test tevékenységeinek szemtanújaként kell felismernünk, mely különbözik a testtõl, az érzékektõl, az elmétõl, az értelemtõl és a természettõl (prakrititõl), ahogy a király különbözik alattvalóitól.
Úgy tûnik, hogy az Önvaló részt vesz azok tevékenységeiben, ennélfogva nem lehet azoktól különbözõ, s nem is lehet szemtanújuk.
19. Ugyanúgy, ahogy a Hold mozogni látszik, amikor a körülötte lévõ felhõk mozognak, annak számára, aki nem tesz különbséget, az Önvaló is tevékenynek tûnik, pedig valójában az érzékek tevékenyek.
Hogy tevékeny legyen, a testnek és a többinek is értelmesnek kell lennie, pedig érzéketlennek mondják õket. Hogyan cselekedhetnek az értelmes Önvaló részvétele nélkül?
20. Ugyanúgy, ahogy az ember a Nap fényénél végzi tevékenységét (de a Nap nem vesz részt benne), a test, az érzékek stb. is az Önvaló fényében mûködnek, anélkül hogy az részt venne bennük.
Igen, egyedül az Önvaló az értelem. Tudom magamról, hogy megszülettem, felnõttem, megöregszem, boldog vagy boldogtalan vagyok, és így tovább. Igazam van?
21. Nincs. Aki nem tesz különbséget, az a test és az érzékek jellemzõit (születés, halál stb.) rávetíti a létezés-tudatosság-boldogságra, mint ahogy a kék színt rávetítjük a tiszta égre.
22. Ugyanígy az elme tulajdonságait, mint hogy tevékeny stb., a tudatlanság következtében rávetítjük az Átmanra, ahogy a víz hullámzását a benne tükrözõdõ Holdra.
23. Csak amikor az értelem megnyilvánul, akkor érzünk vonzódást és ellenérzést, örömet és fájdalmat. A mély alvásban, amikor az értelem nem nyilvánul meg, nem érezzük ezeket. Ezért ezek az értelemhez tartoznak, nem pedig az Átmanhoz.
(Az Átman valódi természete a következõ:)
24. Ahogy a ragyogás a Napnak, a hûvösség a víznek, a forróság pedig a tûznek öntermészete, ugyanúgy az örök, tiszta létezés-tudatosság-boldogság az Önvaló saját természete.
“Boldog vagyok.” Ezt idõnként mindenki átéli, ekképpen a létezés-tudatosság-boldogság megtapasztalása teljesen hétköznapi dolog. Hogyan teheti azonban az ember e megtapasztalást állandóvá és változásoktól mentessé?
25. A létezés-tudatosság az Önvalóhoz tartozik, az én-alak az értelemhez, s e kettõ egymástól határozottan megkülönböztetendõ. A tudatlanság miatt azonban az ember összekeveri õket, úgy érzi, “(én) tudok”, (és ennek megfelelõen cselekszik).
26. Soha semmilyen változás (tevékenység) nincs az Átmanban, sem tudatosság az értelemben. Ám a dzsíva félrevezeti magát, s úgy véli, hogy õ az, aki tud és cselekszik.
27. Miként a kötelet kígyónak, az ember a dzsívát az Önvalónak gondolja, s emiatt eluralkodik rajta a félelem. Ha viszont tudja magáról, hogy õ nem a dzsíva, hanem a Legfõbb Önvaló, akkor tökéletesen mentes a félelemtõl.
28. Egyedül az Önvaló világítja meg az érzékeket, az értelmet stb., miként a lámpa megvilágít egy edényt. Nem azok világítják meg az Önvalót, hiszen élettelenek.
Ha az Önvaló nem ismerhetõ meg az értelem által, akkor nincs megismerõ, aki megismerné, s így nem is ismerhetõ meg.
29. Hogy lásd a lámpást, ahhoz nem szükséges másik fényforrás, hiszen önmagát megvilágítja. Ugyanígy az Önvalónak sincs szüksége más megismerõ eszközre, hisz az maga az (élõ) megtapasztalás
Ha így lenne, akkor mindenkinek önmagára ébredettnek kellene lennie, minden erõfeszítés nélkül, de ez nem így van.
30. “Nem ez, nem ez.” E védikus tanítás alapján különítsd el a járulékokat, és a nagy mondatok segítségével ismerd fel a dzsívátman  (egyéni én) azonosságát a Paramátmannal (Legfõbb Énnel).
31. Az egész tárgyi világ, mint például a test, a nemtudásból születik, és mulandó, mint a vízen úszó buborék. Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló ettõl különbözõ, és azonos a Brahmannal (a Legfõbbel).
32. Mivel különbözöm a durva testtõl, a születés, halál, öregség, betegség stb. rám nem vonatkozik. Mivel az érzékek sem vagyok, nincs kapcsolatom az érzékek tárgyaival, a hanggal és a többivel.
33. A srutik kinyilvánítják: “Nem az életszél, s nem is az elme, hanem a tiszta (Létezés) vagyok.” Mivel nem az elme vagyok, mentes vagyok a vonzódástól és az ellenszenvtõl, a félelemtõl és a többitõl.
34. „Mentes vagyok a tulajdonságoktól, és tevékenység nélküli, örök, különbözõségek nélküli, makulátlan, változás és forma nélküli, örökké szabad és tiszta vagyok.”
35. „Mint az éter, mindent mindenkor áthatok kívül-belül, változatlan és mindenben ugyanaz vagyok, vágytalanul, tisztán és mozdulatlanul.”
36. „Az örökkévaló, tiszta, örökké megszabadult, egyedüli, teljes üdvû, nem kettõs, létezés-tudás, végtelen, legfõbb Brahman vagyok én.”
37. Az „Egyedül a Brahman vagyok” szakadatlan gyakorlása felszámol minden tudatlanságból eredõ hajlandóságot, mint ahogy a hatásos orvosság meggyógyítja a betegséget.
38. Vágytalanul, érzékeidet uralva ülj le egy magányos helyen, és megingathatatlan elmével meditálj a végtelen, egyetlen Önvalón!
39. Bölcsen, éles értelemmel az Önvalóban oldj fel minden érzéktárgyat, és mindig az Önvalón meditálj, mely egyetlen és tiszta, mint az éter!
40. Ha elvetsz minden nevet és formát, az Önvaló ismerõje vagy, és a tökéletes tudatosság-üdvösség is maradsz.
41. Mivel a legfõbb Önvaló azonos a tudatosság-üdvösséggel, benne nem létezik a megismerõ-megismerés-megismert közötti különbség; önmagában ragyog Az.
42. Ha ily módon a szakadatlan meditációban egymásnak dörzsöljük az Önvalót és az egót (mint a tûzgyújtásra használt két botot), akkor a tudásból felcsapó lángok elégetik a nemtudás tüzelõjét.
43. Ha a tudás ekképpen legyõzi a tudatlanságot, mint ahogy a hajnal fényei elûzik az éjszaka sötétjét, az Önvaló a Naphoz hasonlóan teljes dicsõségében felragyog.
44. Igaz, hogy az Önvaló mindig jelen van, a tudatlanság miatt azonban mégsem nyilvánvaló. A tudatlanság legyõzésével úgy tûnik, megtaláltuk, mint a nyakéket saját nyakunkon.
45. Ugyanúgy, ahogy a sötétben tolvajnak nézünk egy oszlopot, a tudatlanság miatt a Brahmant összetévesztjük a dzsívával. Ha azonban a dzsíva valódi természetét meglátjuk, a káprázat eloszlik.
46. A valóság megtapasztalásából eredõ tudás azonnal lerombolja az „én” és „enyém” tudatlan képzetét, mely a (sötétben való) tévelygésre hasonlít.
47. A dnyání, aki tökéletesen önmagára ébredett jógi, a bölcsesség szemével minden dolgot az Önvalóban és az Önvalóhoz tartozónak lát, és így mindent az egyetlen Önvalóként érzékel.
És akkor hogyan cselekszik a világban?
48. Ahogy a különféle edények (mint például a korsó, a cserép stb.) mind agyagból készülnek, (a dnyání) azt látja, hogy az egész világegyetem az Önvalóból áll, és semmi sem létezik, csak az Önvaló.
49. Hogy a bölcs még életében megszabaduljon, teljesen le kell mondania járulékairól, és így elérnie a létezés-tudatosság-boldogság állapotát, akárcsak a lárvának, mely darázzsá válik.
50. A jógi, miután átszelte az illúzió óceánját, s leszámolt a vonzódások és ellenszenvek démonaival, egyesül a békességgel, s az Önvalóban leli örömét, fényesen ragyogva.
51. A dzsívanmuktát, megszabadulva minden mulandó, külsõ gyönyör iránti vágytól, az Önvaló boldogsága burkolja be, önmaga természetes állapotában (szilárdan) áll, s befelé fénylik, mint az agyagedényben világító lámpa.
52. Ugyanúgy, mint az éter, amelyet nem szennyeznek a benne lévõ dolgok, a bölcset sem érintik az õt körülvevõ járulékok. Mindentudóként olyan marad, mint a bolond, aki semmit sem tud, és úgy vándorol, mint a szél, ragaszkodásoktól mentesen.
53. A járulékok (a test, az érzékek stb.) eltûnésével a megkülönböztetõ jegyektõl így megszabadult bölcs feloldódik a mindent átható Létezõben, Visnuban, mint víz a vízben, éter az éterben vagy tûz a tûzben.
54. Amit ha elértél, nincs többé elérnivaló, nincs azon túli és azt meghaladó boldogság, nincs azon túli és azt meghaladó tudás – ismerd fel, hogy az a Brahman!
55. Amit ha látsz, nem marad más látnivaló, ha azzá válsz, nincs visszatérés a létforgatagba, ha megismered, nincs semmi megismernivaló – ismerd fel, hogy az a Brahman!
56. Ami megtölt minden szegletet, fent, lent és ezek között létezik, maga a létezés-tudatosság-boldogság, nem kettõs, végtelen, örök és egyetlen egy – ismerd fel, hogy az a Brahman!
57. Ami örök, zavartalan boldogságként, egyetlenként megmarad, amire még a védánta is (csak közvetetten) utal a „nem ez, nem ez” kizárásos módszer által – ismerd fel, hogy az a Brahman!
58. Brahmá és a többi istenség a Brahman határtalan üdvének csak egy kicsiny részét élvezi, saját jussának megfelelõen ízlelve az Üdvöt.
59. Minden dolog kapcsolatban van a Brahmannal, egyedül a Brahman az összes tevékenység alapja, ezért a Brahman áthat mindent, mint a vaj a tejet.
60. Ami nem finom, sem pedig durva, nem rövid, sem hosszú, nem született, s nem múlik el, ami mentes formától, tulajdonságtól, színtõl – ismerd fel, hogy az a Brahman!
61. Melynek fényétõl ragyog a Nap és a többi égitest, ám azok nem világítják meg õt, s melynek fényében látható minden – ismerd fel, hogy az a Brahman!
62. Mint a tûz az izzó vasgolyót, úgy hatja át a Brahman az egész világot kívül-belül, megvilágítva azt, miközben önmaga is fénylik.
63. A Brahman különbözik a világegyetemtõl, még sincs semmi, ami tõle különbözne. Ha bármi más tõle különbözõnek látszik, az illúzió csupán, mint a víz a délibábban.
64. Bármit látunk vagy hallunk, az nem különbözhet a Brahmantól. Az igaz tudás szerint a Brahman a kettõsség nélküli létezés-tudatosság-boldogság.
65. Csak a bölcsesség szeme képes meglátni a mindenütt jelenlévõ létezés-tudatosság Önvalót, a nemtudásé nem, mint ahogy a vak sem láthatja a tündöklõ Napot.
66. A dzsíva, kit a hallás, elmélkedés és meditáció által fellobbantott tudás tüze megperzselt, s ki így megszabadult minden szennytõl, önmagában fénylik, mint a (salaktól megszabadított) arany.
67. Mivel felkelt a tudás Napja, a sötétség eloszlatója a szív éterében, (az Önvaló,) a mindent átható, mindenek fenntartója mindent megvilágítva ragyog.
68. Aki Önvalója örök boldogságú, makulátlan szentélyében áldoz, melyet tér, hely, idõ nem korlátoz, mely mindenütt jelen van, melyhez nem férhetnek hozzá az ellentétpárok, mint a hideg-meleg stb., az lemondott a tettekrõl. Az ilyen ember mindentudó, mindent átható és halhatatlan lesz.
Így végzõdik az Átma Bódha.
Forrás: arunachala.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.