Utazás

Himalájai Utazás

Az emberekben ősidők óta él az igény az utazásra, a világ megismerésére. Egyesek az utazást kikapcsolódásra, pihenésre használják, míg mások szellemi tartalommal igyekeznek összekötni. Az Arany Hegy Alapítvány által szervezett utak egyfajta integrációi mindezeknek, így külső és belső utazás is egyben. A körülöttünk lévő világot és azon keresztül a belső világunkat is felfedezzük, megismerjük.

Az utazás, zarándoklat célja tehát a Himalája csodálatos világának felfedezésén túl önmagunk megismerése. Míg a 2017. tavaszi utunk Észak-Indiai szent városainak felfedezéséről szól, ezen út pedig a Himalájában való zarándoklatról, szent helyek meglátogatásáról. Tovább olvasom…

 

Mi az élet? – felfedezés az El-Camino-n

Itthon, biztonságban lenni? Körülvenni magunkat olyan dolgokkal, amikről azt hisszük, hogy boldogságot kapunk? Teljes kényelemben élni a hétköznapjainkat, minél kevesebb problémával? Karnyújtásnyira lenni ételtől, italtól, tévétől, rádiótól? Valóban ez az élet? De van-e így fejlődés? Tudsz-e úgy tanulni valamit magadról vagy a világról, hogy minden a lábaid előtt hever? A camino az egyik legnagyobb leckét adta számomra: hogyan találom fel magam, ha mindaz nincs, amit megszoktam? Úgy, hogy nem volt más választásom, fel kellett találnom magam minden helyzetben. Tovább olvasom…

Hogyan változtatott meg India három hét alatt?

Hihetetlen, milyen változatos ez a bolygó. Hihetetlen, hogy milyen sokfélék az emberek, a kultúrák. Az eddig ismert formák, szavak többnyire értelmüket vesztették itt… Az indiai út megváltoztatta a véleményem a vallásokról. Eddigi életemben találkoztam néha olyan emberrel, aki teljesen hisz a vallásában, vagy önmaga által felállított hitrendszerben. Indiában azonban részese lehettem annak, hogy az Isten felé teljes gyermeki odaadással fordulnak. Indiában sok-sok templom élő hely, nem lehajtott fejjel lépünk be, hanem az életöröm tölti meg… Számomra kinyitott egy átjárót a világba. Tovább olvasom…